Hajónapló – Zakynthos

Ezt a bejegyzést a Hajónapló blogomból emelem át ide.

2016.05.29-én érkeztünk meg Észak-Görögországba, Zakynthos szigetére. Reggel 6-kor ébredtem, mert látni akartam a napkeltét. Ez igen jó döntés volt, sosem fogom elfelejteni azt a látványt, főleg, hogy le is fényképeztem! Tehát jól indult az a nap. Korán reggel egy lélek sem volt a hajón, amíg felértem a kabinomból, az 5-ös fedélzetről a 15-ös fedélzetre, senkivel sem találkoztam, olyan volt, mint, ha egy szellemhajón lettem volna!

(Később ez a kép lett a “hivatalos kulcstartó fotó” a galériában.
Egy régi sablonképet cserélt le a manager ennek a kedvéért.)

7:45-kor jelenésem volt a 4-es fedélzeten, ugyanis az volt a feladatom nekem és még 3 kollégámnak, hogy a leszálló utasokat fotózzuk a szigeten. Ezúttal viszont olyan helyre mentünk, ahol nem köthettünk ki a sekély víz miatt, vagy egyszerűen azért, mert nem fértünk volna el. Ilyenkor a hajó mentőcsónakjait használjuk, a csapatunk az elsővel szállt partra. Nem voltam tengeribeteg, simán mentünk a vízen, ráadásul izgalommal voltam tele és a látvány sem volt semmi, ahogy a Ventura egyre „kisebb” lett a távolban. 24 mentőcsónakból 6 olyan van, aminek motorja is van, ezekkel érkeztek meg sorban az utasok a szigetre. Mi már vártuk őket, és közülük jó néhányan igencsak meg voltak lepődve, hogy mi már ott vagyunk. Az egyik, aki felismert, be is szólt nekem, hogy „-Mi van, Te mindenhol ott vagy?” – vicces volt.

 

Összesen 3 órát fotóztunk, ezúttal jött velünk a csoportvezetőnk is. A hátránya, ha a főnököddel dolgozol, hogy szó szerint ott van a hátad mögött és nézi, hogy mit csinálsz, esetleg bele is szól.
Az előnye viszont, ha ott van, hogy ha előbb akar végezni, akkor befejezhetjük a munkát előbb és mehetünk a dolgunkra. Mindkettő megtörtént.

 

Mindegyikünktől megkérdezte, hogy hány képet csinált, összeadta és azt mondta elég lesz, tehát mehetünk. Egy csapat vagyunk, így együtt indultunk el városnéző körútra. Tetszett a hely, főleg a tenger színe, ami türkizkék volt, csakúgy, mint a Balatoné! Ez miatt egy picit otthon éreztem magam. Ráadásul, mivel vasárnap volt, amikor megérkeztünk harangoztak egy templomban. Ez volt az első, amire felfigyeltem! Nem is tudom mikor hallottam harangot utoljára. Amíg Angliában voltam, olyan helyen laktam, ahová nemigen hallatszott harangszó, tehát, ha belegondolok, közel fél éve ez volt az első alkalom, naná, hogy feltűnt!

 

A főnök éhes volt, csakúgy, mint mindenki, hiszen a reggeli kimaradt, ezért az volt az elsődleges, hogy keressünk egy éttermet, ahová beülhetünk. Találtunk is egy jónak tűnő helyet, már csak ki kellett választani, ki, mit eszik. Szerencsére kétnyelvű volt az étlap, így a görög mellett angolul is oda volt írva, mi micsoda. Disznóhúst kértem krumplival és meg kell, mondjam, nagyon jó választás volt, mert ilyen finomat már régen ettem! Ahogy hozzáértem a húshoz, egyszerűen „szétporladt”, nem kellett nyiszatolni-nyeszetelni a késsel. Édesanyám tud csak hasonlót készíteni, de az ízek itt mások voltak, mert az egész máshogy volt fűszerezve, és ha minden igaz, olíva olajjal volt leöntve.

Az étterem az ételen kívül más miatt is emlékezetes marad számomra, evés közben ugyanis odajött hozzám egy cica az utcáról. 3 hete nem láttam macskát, úgyhogy nagyon megörültem neki, meg is tudtam simogatni, ezért adtam neki egy kis maradékot is, amikor a tulajdonos nem nézett oda. :)

 

Evés után szépen lassan elindultunk visszafelé. Nem siettünk, de ara figyeltünk, hogy időben visszaérjünk, ugyanis visszafelé mindig nagy a sor, hiszen ugyanazokkal a csónakokkal megyünk, amikkel jöttünk. Szerencsére jókor érkeztünk, nem kellett sokat várni, így szinte azonnal be tudtunk szállni és egyből felmentünk a csónak felső részére, ahonnét a legjobb a kilátás. Félelmetes volt, ahogy a Ventura egyre nagyobb lett, ahogy közeledtünk hozzá. Csináltam is róla 1-2 képet, mivel nagyon méltóságteljes volt így a vízen.